Családom, és egyéb állatfajták

A cím ellenére ez a cikk nem könyvismertető (bár Gerald Durell könyveit bátran ajánlanám minden szülőnek), hanem egy olyan feladat, ami szóban és rajzban elvégeztetve is érdekes és aranyos élmény lehet a családnak. A kérdésfeltevés amilyen egyszerűnek látszik, olyan bonyolult: ki milyen állat lenne?

Persze nem arról van szó, hogy a családtagok viselkedése "állatias", vagy hogy állatjelzőkkel sértéseket és gonoszkodásokat akarunk egymás fejéhez csapkodni (lásd "hülye barom" vagy "mocskos patkány"). Talán jobb lenne így feltenni a kérdést:

Szerinted melyik családtagnak mi lenne a "totemállata"? 

Ez a kifejezés arra utal, hogy melyik állat tulajdonságai állnak a legközelebb az ember "szelleméhez". A totem fogalmát - különböző nevekkel illetve, pl. sámánállat, címerállat, bálvány, ainó - rengeteg kultúrában megtaláljuk (ezek legtöbbször kezdetben egy őshöz kötődő állatok, melyeket utána egy egész csoport vagy nemzet a saját jelképeként használ). Sok modern ifjúsági regény is feldolgoz hasonló állati formát öltő lélek-leképezéseket (gondoljunk csak a Harry Potter-sorozatok patrónusaira, vagy Az arany iránytű daimónjaira). Amikor tehát valakit állatként akarunk elképzelni, a cél az, hogy a személyiségét minél jobban leíró állatot találjunk.

A feladat innentől kezdve egy közös ötletelés. Végigmegyünk egyenként a családtagokon - a gyerekeken, a szülőkön, nagyszülőkön, és mindenkin, aki fontos szerepet játszik a kicsik életében (akár a barátok is), és megpróbáljuk kitalálni, hogy melyik állat illik hozzá a leginkább. El lehet indulni tág körökből: ragadozó vagy növényevő? Emlősállat lenne, vagy inkább madár? Vízben vagy szárazföldön élő? Háziállat vagy vadállat? Egzotikus vagy inkább itteni faj? Ezek a kérdések azért is érdekesek, mert a családtagok között időnként hatalmas eltérések lehetnek, de az is lehet, hogy mind egyetlen csoportba sorolhatók.

Egy másik módszer az ötletelésre valamilyen külső tulajdonság lehet: a vörös hajról például könnyen asszociálhatunk ravaszdi rókára, erős oroszlánra vagy cserfes papagájra. Nem véletlenül fogalmazunk így: az állatokat inkább a belső tulajdonságok alapján válasszuk ki, mintsem a külső alapján, és mindig a jó tulajdonságok legyenek túlsúlyban. Bár a gyerekek pufi arca könnyen előhívhatja a különböző rágcsálók képét, próbáljuk meg mi magunk sem megsérteni őket vagy lekicsinylően gondolkodni róluk. A gyerekek ötletei legyenek az elsődlegesek. Szóba jöhetnek a kedvenc állatok és az együtt látott, házi és ház körüli állatok is.

A következő kérdések segíthetik a gondolkodást:

• melyik állatot választanád magadtól? melyik állatot szereted a legjobban?
• milyen tulajdonságokban illik hozzád ez az állat? össze tudunk gyűjteni legalább hármat?
• van ebből az állatból olyan színű, amelyik hasonlít a te hajad és bőröd színére? pontosan hogy nézne ki a totemállatod?

stb.

Ha készen vannak az ötletek, akkor lehet nekikezdeni a rajzolásnak. Mindenki ábrázolja a saját totemállatát, vagy képzeljük el az egész családot egyben. Hogyan férnek meg együtt a felsorolt állatok? Ki kivel tud jól játszani, és ki az, aki "majd fölfalja" a másikat? Ezekből a kapcsolati rendszerekből újabb és újabb dolgokat tudhatunk meg, és lehet, hogy tovább kell igazítani az elképzeléseken, de a végeredmény mégiscsak egy jó kis önismereti gyakorlat lesz.

Készségek: kreativitás, önkifejezés, önismeret, személyes és családi identitás fejlesztése, elvonatkoztatás

Eszközök: semmi, esetleg rajzeszközök

Játékosok: minél több családtag, legalább egy szülő