Ne legyünk partnerek a játszmában!
Az akaratoskodás alapja mindig egy olyan esemény (pl. felszólítás vagy szidás), amitől a kicsi úgy érezheti, hogy valamilyen sérelem érte, bántották, korlátozzák valamiben vagy nem törődnek vele. Ilyenkor ha mi is kiabálni kezdünk, kiborulunk vagy bármilyen módon erőszakoskodunk, azzal csak megerősítjük ezt az érzést. Maradjunk nyugodtak, hogy ne erősítsük meg a gyerekeket a hisztériázásukban! A picik látványos sértődései üzenetek felénk, ami gyakran el is hangzik: "engem senki sem ért meg", "mindenki csak bánt", "soha nem csinálhatom, amit szeretnék", vagy egyenesen "engem senki sem szeret". Ezek persze legtöbbször túlzóan hatnak, főleg, ha egy hétköznapi kérés hozza ki őket a gyerekből, mégis tudatosítanunk kell benne, hogy ez egyáltalán nem igaz. Ha idegesek vagyunk, azzal csak megerősítjük a félelmeiket, amik a dacosságban csapódnak le.
Nem biztos, hogy jó módszer, ha a durcás gyereket ölelgetni, babusgatni kezdjük. Meg kell értenünk, hogy pontosan mi az oka az akaratrohamnak. Lehet, hogy a hiszti a figyelem és a törődés hiányából fakad, de az is előfordulhat, hogy a gyerkőc éppen a szabadságot, az egyedüllétet hiányolja, vagy elege van az állandó felügyeletből. Ez ki fog derülni a gyerek viselkedéséből, ezért fontos, hogy mindig alkalmazkodjunk a kicsihez, ahelyett, hogy saját szabályokat hozunk.
Van egy taktika, ami a legtöbb esetben jól beválik: Tereljük el a gyermek figyelmét! A gyerekek kíváncsisága mindig erősebb a dacosságuknál. Ha egyedül vagyunk a tiltakozó csöppséggel, akkor kezdjünk valami olyan látványosan végezhető tevékenységbe, ami őt is érdekelheti, például főzőcskézés,
valaminek a pakolása, vagy egy társasjáték, stb. Ha ezt jól eltaláljuk, nem kell sokáig várnunk: épp csak elkezdjük az előkészületeket, a kicsi máris odadugja majd az orrocskáját, hogy megnézze, mi történik.
Nehezebb az ügy, amikor több gyerek is ott van, akikre figyelni kell. Ilyenkor őket is bevonhatjuk a figyelemelterelésbe: kérjük meg, hogy segítsenek felvidítani a sértődött testvérkét vagy játszótársat. Bármi, ami hangos gyerekzsivajjal jár, felébreszti a kis duzzogó érdeklődését, és hamar odavonzhatja a többiekhez, de akár ők is kezdeményezhetnek. Remekül működnek ilyenkor a különböző szerepjátékok - erről hamarosan még lesz szó :)
Tehát ne feledjük: a cél nem az, hogy "hagyjuk a gyereket kitombolni magát" - persze időnként talán ez sem árt -, és pláne nem az, hogy vitába szálljunk vele. Törekedjünk inkább arra, hogy a dackorszakát élő gyereket kibillentsük a rosszkedvből, és újra mosolyt csaljunk az arcára, így mi is sokkal könnyebben megússzuk majd ezt az idegőrlő időszakot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése