Néhány érdekesség a rajzelemzésről

Mindenki, aki már látott "igazi" (tehát valamilyen külső befolyástól független) gyermekrajzot vagy -festményt tudja, hogy ezeknek különleges varázsuk van: nem olyanok, mint a felnőttek valóságra törekvő rajzai, nincsenek bennük berögződések, sem pedig szándékos torzítások. A gyerekek rajzaiban nem konkrét látványok, sem pedig előre megtervezett, tudatos gondolatok, hanem érzések és sejtések képeződnek le. Ezek segítségével a kicsik megmutatják, hogy hogyan látják a világot, és benne saját magukat. A rajzelemzés ezt a rejtélyes nyelvet próbálja feltárni. Most következzen néhány kérdés és válasz a gyerekrajzok megfejtéséről.

Miért szeretnek annyira rajzolni a gyerekek?

Azért, mert a rajz egy ösztönös kifejezőeszköz, ami nem csak valaminek az ábrázolására szolgál, hanem segít értelmezni a világot: ha valamit megjelenítünk, képpé teszünk, azzal érthetőbbé, átláthatóbbá változtatjuk.  (Ezen alapul az elmetérkép vagy "mindmap" módszere is). Ez a "világmagyarázó" funkció az, ami miatt a gyermekrajzok elemzések tárgyává válhattak.

Miért nem hasonlít a gyermek rajza a valóságra?

A gyerekrajzok torzsága, aránytalansága, nem következetes színhasználata vagy más furcsasága gyakran aggodalmat kelt a szülőben. "Hogy lehet, hogy a rajzon több nap van?" "Miért van anyának földig érő haja, apának hatalmas füle?" Az apróságoktól valószínűleg hiába várjuk majd erre a választ, mégsem kell azt gondolnunk, hogy a rajzi "hibák" valamilyen pszichés problémát jelentenek.

A gyermek nem a világot másolja. Azt rajzolja le, amit előhív belőle az adott dolog vagy látvány, tehát a felszín alatti lényeget. Nem pillanatképeket alkot, hanem a világ egységes képét festi meg, amelyben minden elem szimbolikus erővel bír. A nőalakra boruló nagy sátorhaj a nőiség, az anyai szeretet ősképe ("kapu" forma), a nagy fülek a hősies, nemes férfi attribútumai ("szárnyas" fej). Ugyanezért lehetnek "oda nem illő" elemek a képen. Ez nem ügyetlenség, de nem is gúny, csupán a gyermek ösztönös fantáziája. A kép egyes elemei újabb és újabb asszociációkat hívnak elő belőle, így építi fel és rendezi egységbe a saját elképzeléseit a világról. (Ezt "rokonító" gondolkodásnak is nevezzük.)

Létezik egy egységes szimbólumtár a rajzok elemzésére? 

Sokan és sokféleképpen elemezik a gyermekek rajzait. Van, aki művészeti-szimbolikus alapokra helyezi a rajzok jelképrendszerének értelmezését, mások pszichológiai elemzésekkel vetik össze a rajzokon található elemeket. Ezek valószínűleg eltérő magyarázatokhoz vezetnek.

(A rajzelemző "iskolák" módszereikben is eltérnek: előbbi a szabad rajzolást részesíti előnyben, hiszen ez elősegíti, hogy hogy a gyermek maga módján fedezze fel a világot és fejezze ki az érzéseit, míg utóbbi az irányított rajzolást tartja hatékonyabb diagnosztikai eszköznek.)

A kép Molnár V. József előadásából származik

A gyerekrajzok egyik sajátossága, hogy állandó, ismétlődő motívumok jelennek meg rajtuk, függetlenül attól, hogy a kicsi hol és mikor született. Ezek olyan "archetipikus", ősi szimbólumok, amik általában a legtöbb nép művészetében megjelennek, és jelentésüket inkább csak érezzük, mintsem egy az egyben át tudnánk fordítani. Úgy is mondhatjuk, hogy a gyermek "belső tudásából", az ember eredendő gondolkodásából fakadnak. Rajzolás közben a gyerekek szinte révületbe esnek, így válik számukra elérhetővé ez a tudatalatti motívumkincs.


Íme egy példa: A gyermekrajzokon legtöbbször a rajzból nézett jobb oldal (tehát a néző szemszögében a bal oldal) lesz a férfi minőségeké, itt hegyes, szálkás formák jelennek meg. A bal oldalon (a nézőnek jobb oldal) jelennek meg a nőies vonalak, köríves, gömbölyded formákkal.

Számtalan hasonló, összetett jelkép létezik, ám ezeket nem önmagukban, hanem a rajz teljességében és a gyermek személyiségének tükrében kell vizsgálni.

Ez nem csak belemagyarázás? Van bármilyen tudományos alapja a rajzelemzésnek?

A rajzelemzés ugyanolyan elfogadott pszichológiai feltáró eszköz, mint például az írásképelemzés (grafológia) vagy a Rorschach-teszt (nonfiguratív képértelmezés). A rajzokból bizonyos személyiségjegyekre és a rajzoló gondolkodására vagy az őt foglalkoztató problémákra lehet belőle következtetni. A közös szimbólumrendszer, az ún. "kollektív tudatalatti" megtalálható a pszichoanalízis-elméletben is. Tény, hogy a gyermekek belső késztetésre rajzolnak, ám hogy ezt misztikus hittel tekintjük vagy tudományosan magyarázzuk, az legyen saját döntésünk.

A szakértők óva intenek attól, hogy messzemenő következtetéseket és drasztikus lépéseket tegyünk, ha valamilyen "gyanús" jelet látunk a gyerekek rajzain. Ha valami számunkra nem logikus, vagy nem értelmezhető, az nem azt jelenti, hogy a gyerkőc "butaságot" rajzolt, hanem azt, hogy a saját világlátásából, eredendő ("ősképi") gondolkodásából mutatott meg nekünk egy részletet. Ugyanakkor a rajz soha nem függetleníthető a konkrét rajzolótól. A gyerekek a saját rajzaik legjobb megfejtői, csakhogy éppen azért választják a képi kifejezést, mert a gondolataikat nem tudják szavakba foglalni (tehát megfeleltetni a felnőttek konvencióinak).

források:

Vass Zoltán honlapja: http://rajzelemzes.hu/rajzelemzes/A_rajzvizsgalatrol.html

Molnár V. József előadása: Eredendő világkép: http://www.youtube.com/watch?v=QQGW_YLyFGQ